A mézet nyugodtan tekinthetjük a világ egyik legnagyobb csodájának. Gyakorlatilag nincs olyan dolog amire ne lenne alkalmas. Táplálék, tele energiával, gyógyít, regenerál. Minden bajra jó. Egy bödön mézzel a világrengést is túl lehet élni.
Régen a mézeskalács a királyok asztalán volt étek, vagy a parádés lakodalmakon.
Tudjuk a jövendölésekből, ennek a mi szép világunknak akkor lesz vége, amikor az utolsó méh elpusztul.
Ezt mindenki tudja, mégis évről évre csökken a száma a még megmaradt maroknyi kis területeknek, amiket még réteknek lehet nevezni.
Gyenes Csilla egy varázslatos kertet hozott létre Orfaluban, ahol – amíg ő él – biztos hogy nem pusztulnak ki a méhek.

A Vadvirág méhes és füveskert úgy működik, ahogy a világnak kéne. Az emberek és az élővilág teljes harmóniájáról szól itt minden. Azt hiszem Csillát a hiperaktív jelzővel lehetne a legjobban jellemezni. Mindenütt egyszerre van jelen, és mindent egyszerre csinál, tanösvényeket alakít ki, és mutat be az Őrségi Nemzeti Parkban, előadásokat szervez és tart, mézet perget, gondozza az állatait és a kertecskéjét. Szinte állandóan vannak nála vendégek, akiket kedvesen és szeretettel igazgat el maga körül, úgy, hogy mindenki azt érzi, vele foglalkozott a legtöbbet. Nem tudom honnan meríti az energiáját, valószínűleg a mézből.

emtévé: Mennyi mézet eszel?

Gyenes Csilla: Sokkal többet kéne ennem, mint amennyit fogyasztok nap, mint nap. Én nem annyira kedvelem az édes ízt. Hébe-hóba bekapok egy kis sütit és azzal hetekre kielégül az édesség utáni vágyam. Ha sütök, akkor cukor helyett természetesen mézet használok. A lekvárjainkba is harmadrészben méz van, cukor helyett. Teába, kávéba is azt teszek.
Van egy olyan mézünk, – amit a „Vendvidék íze” névvel különböztettünk meg a többi vegyes virágméztől, ennek nehéz ellenállnom, mert annyira zamatos, borostyánszínű, sűrű, citrusos utóízű méz. Van még egy másik kedvencem a sötét, sűrű erdei édesharmat méz. Ezek az én „olvasó” mézeim. Egy kis kávéscsészényit el szoktam nyalogatni belőlük olvasás közben. Viszont minden nap fogyasztok virágport vagy propoliszos virágporos krémmézet egészségvédőként. Ha szeretnék egy kicsit megszépülni, akkor az arcpakolásba is teszek mézet, éget sebre, kisebb horzsolásra is azt használok. A barátnőm szokta nevetve mondani: “Mézzel folyó Kánaán az életed Csilla!”

emtévé: Miért kezd egy nő méhekkel foglalkozni?

gyula-a-mehesz

Gyenes Csilla: Az, az igazság, hogy hiába vannak hivatalosan bejelentett méhcsaládjaim, a méhek gondozásának a tudásával Gyula méhész, a párom rendelkezik. Én csak tanuló vagyok mellette, egy méhészasszony. Valójában azért nem véletlen, hogy a méhészek zöme férfi. Ez az ősi mesterség ugyanis komoly fizikai munkával, kosszal és bizony sok-sok méhszúrással jár együtt. Viszont ahhoz a teljességhez, amit én elképzeltem, hogy megvalósítunk a birtokon, szükségünk van a méhek szorgos munkájára és az általuk készített termékekre is. A vágyunk az, hogy olyan bemutató gazdaságot alakítsunk ki, amelynek működése ötvözi magában a vendvidéki hagyományos paraszti gazdálkodás, és az organikus biogazdálkodás elemeit, szerény megélhetést ad számunkra, nekünk és a hozzánk látogató embereknek lelki-testi felüdülést, tudásunk átadását biztosítja.
Nagyon szerencsés, hogy a párommal tudásban, végzettségben jól kiegészítjük egymást. Én biológia-földrajz szakos tanár, természetgyógyász (fito-és apiterepauta), Gyula pedig földmérő, méhészmester. A méhek által előállított termékeket egyrészt felhasználjuk olyan egészséges, tartósító-és adalékanyag-mentes termékcsaládunk előállításához, amelyben ötvöződik a két természetgyógyászati (fitoterápia, apiterápia) ág jótékony hatása, másrészt konkrét gyógyításra is használjuk a méheket és azok által elállított termékeket.

emtévé: Sokan azért nem mernek belevágni a méhészkedésbe, mert attól tartanak, hogy nem találnak a méhek elegendő táplálékot.

Gyenes Csilla: Ez nagyon aktuális és valós probléma, lényegében az egész országban. Az ország területéhez és lakosságszámához viszonyítva a méhcsaládok és a méhészek számában, a méhsűrűségben, a világ élvonalában vagyunk. Az elmúlt húsz évben hihetetlenül gyorsan nőtt a méhészek és a méhcsaládok száma Magyarországon. Már húszezer méhész van hazánkban. Négyzetkilométerenként átlagosan tizenegy méhcsalád jut. Ez borzasztó nagy szám, és vannak olyan megyék, mint például Zala, ahol eléri a huszonkét családot négyzetkilométerenként.
Ennek a jelenségnek legfőképpen gazdasági okai vannak, hiszen a rendszerváltás után sok ember vesztette el az állását, ezért kényszervállalkozásként méhészkedésbe kezdett, a Fiatal Gazda Pályázatok is lehetőséget biztosítottak nagy méhészetek kialakítására. Ami szomorú, hogy Magyarországon anélkül kezdhet el valaki méhészkedni, hogy egy tanfolyamon a legalapvetőbb szakmai tudást megszerezné.
Ennek a jelenleg kialakult helyzetnek, igen súlyos következményei vannak már most is, és lesz a következő években egyaránt. Ez a helyzet igen kezd hasonlítani Garrett Hardinnak 1968-ban a Science magazinban publikált „A közlegelők tragédiája” modelljéhez, aki játékelméleti szempontból vezette le, hogy milyen tragikus következményei lehetnek az emberi butaságnak, mohóságnak. A modellel érdemes mindenkinek megismerkednie, mert a folyamat, amit tanmeséként felvázol benne és a tragikus végkifejlet, globális és helyi szinten is magyarázatot ad sok aktuális problémánkra.

A tanmesében egy angol közlegelő szerepel példaként, amely tíz tehenet tud eltartani, úgy, hogy minden gazda családjának megfelelő mennyiségű 10 litertej jut. Az egyik gazda egyik nap két tehenet hajt a legelőre, ezért a többi gazdának már csak 9 liter tejet ad a tehene, de a renitens gazdának viszont ennek duplája 18 liter jut. Egyre több gazda szeretne jobban járni és mindegyik először eggyel, később három állattal hajt ki többet a legelőre. A legelő túllegeltetése miatt egyre kevesebb tejet adtak a tehenek, így, hogy a gazdák elérjék az eredeti tejmennyiséget, egyre több állatot hajtottak ki a legelőre.
A társadalmi csapdahelyzet abból az emberi gondolkodásból fakad, hogy egyik gazda sem akart visszalépni és kontroll alá helyezni a meggazdagodás utáni vágyait, mert arra gondolt, ha ő nem hajt ki egy újabb tehenet a legelőre, a többiek fogják zsebre tenni azt a hasznot, ami az övé is lehetne. A modellből jól látszik, hogy az együttműködés helyett a versengést választva, az egyéni érdeket a közérdek elé helyezve, csak egy rövid ideig hoz hasznot a több tehén tartása. Végül elbukik az együttélés szabályaira, a természet törvényeire fittyet hányó gazda, persze a többi szabálybetartó ember még rosszabbul jár ebben a játszmában.
A tanmesének tragikus a vége, túllegeltetett, kiégett legelő, éhen pusztult tehenek, tönkrement, éhező családok. Ez a kis történet azért messzebbre vezet. A közlegelő helyére bármit behelyettesíthetünk, erdőt, vizet, levegőt, avagy méhlegelőt is. Általánosítva, egymással versengve egyre jobban kihasználjuk, míg végül túlhasználjuk a természeti erőforrásainkat, ami minőségromlásához, majd pusztulásához, ezáltal társadalmi tragédiához vezet.
Önmagától a természetben ez nem alakulhatott volna ki. Lépten-nyomon, bármerre nézünk az emberi mohóságnak, Földünk kizsákmányolásának vagyunk a tanúi. Persze, hogy nem jut elegendő táplálék, nektár ennyi méhcsaládnak az országban. Végső soron tehát a saját életünk minőségét is romboljuk azzal, hogy szétszaggatjuk az „élet hálóját”.

emtévé: Több méhész azt mesélte nekem, annyira kevés a virágos terület, hogy sok cukrot kell adni a méheknek.

Gyenes Csilla: Igen, sok méhész panaszkodik és joggal. Az elmúlt évek a legtöbb méhész számára nem hoztak túl fényes eredményt. Kevés mézet lehetett pörgetni, gyakran kellett etetni a méhcsaládokat még hordási időben is. Nem beszélve a szaporodó gyenge családokról, az általános méhpusztulásról.
Mi áll a dolgok hátterében? Egyrészt az előbb vázolt nagy méhsűrűség, a megváltozott szélsőséges időjárás, az újabb génmódosított nem mézelő, de egyben rovarriasztó növények elterjesztése, a méhcsaládokat gyengítő betegségek, élősködök növekvő száma, a mobiltelefonok ijesztően növekvő üteme, de a nagyüzemi monokultúrás mezőgazdaság és az általa használt vegyszerek is jelentős szerepet játszanak benne.
Sajnos Magyarországon az utóbbi időben egy újfajta szemléletű kertépítés terjedt el. Egyre sokasodnak az olyan kertek, ahol nincsenek fák, bokrok, dúsan nektározó virágágyások, zöldségeskertek, csak szépen megnyírt fű. Az ilyen sivár kertekben csak nagyon kevés állat talál magának megfelelő élőhelyet. Ezek a kertek bizony üresek, a biológiai sokféleség sivatagjai. Az ilyen kertekben a méhek sem találnak nektárt, virágport. Egyre kevesebb az izgalmas, gazdag növényzetű, talán egy kicsit elvadultnak is tűnő kert, birtok, amelyek nagyon sok élőlénynek nyújtanak táplálékhelyet, menedéket. Szerintem az ilyen kertekben nemcsak a növények és állatok, a méhecskék, de az emberek is jobban érzik magukat.

emtévé: A ti méheitek hol legelnek a legszívesebben?

Gyenes Csilla: Erdőkön, réteken, legelőkön, ahol tisztaság van, csend, nyugalom, őstermészet. A mi birtokunk Orfaluban található. Ez a település közvetlenül a szlovén határ mentén fekszik a Vendvidéken. Dimbes-dombos hatalmas erdőkkel, rétekkel tarkított csodaszép táj. Régen nagygazdaságot vittek itt a családok. Növényeket termesztettek, állatokat tartottak. Mindenkinek volt vagy hét-nyolc tehene. A házak körül nagy kaszáló gyümölcsösök voltak, mindenfele gyógynövényekkel teli virágzó rétek. Természetes volt a méhészkedés is, de csak pár méhcsaláddal. Mára megváltozott minden. Az idős lakosság már nem gazdálkodik, a fiatalok a városba költöztek. A szántók és az egykori kaszálók beerdősültek, állatokat sem tartanak az emberek. A legtöbbjük a vadkár miatt már zöldséget sem termel. Nos, egy ilyen környezetben nehéz méhészkedni, nem tudunk sok méhcsaládot tartani, mert kevés a méhlegelő. Viszont a kristálytiszta, permetezéstől mentes környezetben kevés, de pompás ízű mézet állítanak elő a méhecskéink. A gyűjtött virágpor is különleges ízű. Mindent megteszünk mi és falubéli barátaink, hogy egyre nagyobb területet alakítsunk át méhbarát kertté, ahol a tenyészidőszak minden hónapjában virágzó fák, cserjék és lágyszárúak fogadják a kis gyűjtögetőket, úgy kaszálunk, hogy mindig maradjanak ki virágzó sávok a rét állatainak búvóhelyül.

emtévé: Az Őrség az ország egyik legszebb része szerintem. Erős kötésed van ide?

Gyenes Csilla: Nagyon szép, ősi táj az Őrség. Közel áll lelkemhez. Miután 2012-ben magam mögött hagytam a budapesti életemet, közel egy évig az Őrségi Nemzeti Parkban dolgoztam. Tanösvényeket terveztem, gyógynövény-és vezetett túrákat tartottam turistáknak. Egész jól bejártam a tájat. Most, minden szombaton, az őriszentpéteri termelői piacon árulom a portékáinkat: mézet, lekvárt, szörpöket, gyógyteákat.

emtévé: Kevesen ismerik a Vendvidéket…

Gyenes Csilla: Szeretem az Őrséget, de hozzám közelebb ál a Vendvidék. Spirituálisabb, egzotikusabb táj. Itt nem szeres, hanem szórványtelepülés a jellemző. Egy domb egy ház. A szomszédok messze vannak, nem zavarjuk egymást. A birtok egy dombtetőn található, pazar kilátással. Minden évszakban szép, de a legszebb így ősszel. Sokszor olyan mély a csend, hogy fáj. Imádom. Boldog vagyok itt. Tudom sok embernek furcsa ez, hogy egy tősgyökeres budapesti zizegő életű nő, hogyan találja meg az életterét egy ilyen Isten háta mögötti picike faluban, ahol nincs semmi. Nincs bolt, orvos, iskola, templom, mozi, színház, de van az őstermészet, csend, tisztaság, és egy olyan élhető életforma, aminek a megélésére gyermekkorom óta vágyakoztam.
Az, hogy az emberek nem ismerik ezt a tájat sem úgy, hogy Vendvidék, sem úgy, hogy Rábavidék, az nem véletlen, hiszen a rendszerváltásig ez egy zárt terület volt. A Vendvidék két ország ölelésében található. Az egyik ország Szlovénia, ami egykori Jugoszláviához tartozott, a másik pedig Ausztria. Szigorú határőrizet jellemezte a területet. Még a helybéli vendeknek is engedélyt kellett kérni, ha a szomszédos határ menti faluba mentek rokoni látogatóba. Persze ez az idő elmúlt, de a múlt miatt a turisták csak az Őrséget ismerik, ezt a csodaszép, egzotikus tájat még nem. Mi mindent megteszünk, hogy egyre több ember jöjjön ide pihenni, töltekezni, mert ez a táj a szelíd turizmus paradicsoma.

emtévé: Természetvédelmi szakemberként mit tudsz tenni a rétek megmentéséért, és az emberek szemléletének megváltoztatásáért. Mert szerintem ez a kulcsa mindennek. Amíg az emberek nem tartanak szépnek egy rétet, nem szeretik a vadvirágokat, hanem gaznak tekintik és kiirtandónak, addig nagyon nagy baj van. Néha azt érzem a kaszáláskényszer a falvak agyára ment!

Gyenes Csilla: Ahogy mondtam az előbb, erre a tájra az erdő és a rét a jellemző. A birtokunk három és fél hektár. Jelentős része kaszálóból és birkalegelőből áll. Mivel egyre nagyobb számban szeretnénk tartani kameruni birkákat, nekünk nagyon fontos a legelőink, kaszálóink minősége. Ha egy kaszálót rosszul kezelnek, akkor annak hamarosan leromlik az állapota. Elgyomosodik, nem a tájba illő fajok ütik fel a fejüket benne, csökken a növények változatossága, romlik a kaszált széna minősége. Itt minden rét, erdő NATURA 2000-es besorolású terület. Szigorú szabályai vannak az ilyen rétek gondozásának. Más kérdés, hogy ezt sokan nem tartják be. A helybélieknek, akik már nem tartanak legelő állatot, egyre nagyobb púp a hátukon az ősöktől megörökölt föld, de különösen a rét. Itt vannak az ország legdúsabb füvű rétjei és nem legeltetnek rajta állatokat, hanem felégetik a szénát, miközben az Alföldön aszályos években arany értékben mérnek egy bála szénát. Abnormális jelenségek ezek, ettől mindig összeszorul a gyomrom.

emtévé: Mit lehet tenni ezzel a teljesen fölborult értékrenddel? Vissza lehet még valamit tanítani abból, hogyan kell együtt élni a természettel?

Gyenes Csilla: Ó sok mindent tudunk és tervezünk még tenni! Egyrészt az életformánkkal, gondolatainkkal, azzal, ahogy bánunk az állatainkkal, a körülöttünk lévő természettel szeretnénk mintát mutatni. Másrészt igen sokféle formában próbáljuk a hozzánk látogatók szemléletét, gondolatait kicsit befolyásolni. Olyan gondolatcsírákat vetünk el bennük, amelyekről egészen biztosan tudjuk, hogy ha egyszer kihajtanak, akkor általuk jobban megértik az emberek világ globális problémáit, megmutatják az utat, hogy miként éljenek egy fenntarthatóbb életet. Egy kis ízelítő a programokból:

  • Gyümölcsész séta a védett, öreg kaszáló gyümölcsösben
  • Fűben-fában orvosság (túra a túlélés jegyében)
  • A méhek titkos élete (mézkóstolóval, egybekötött előadás, méhészkedés gyakorlata)
  • Vadon termő növények a gasztronómiában (gyűjtőúttal egybekötött, főzőtanfolyam)
  • Táborok (Tavaszi megújulás, Isten patikája, Kis gazdaképző)
  • Titkos ösvények kertje kialakítása (tudományos élménykert)
  • Rendezvények (Mézescsók, Nyitott kertek)
  • Lakomák, falusi vendégasztal
  • Tanfolyamok (Gyümölcsész, Étek és gyógyír)
  • Gyógyító kert kialakítása

A legtöbb programunknak tudatosan van egy kis túlélő feelingje. S ez nem véletlen, hiszen erre nagyon nagy szükség van, mert megdöbbentő hogy a városban élő emberek, gyerekek mennyire eltávolodtak a természettől, mennyire idegenkednek a valóságos természetes életközösségektől. Érdemes kipróbálni, hogy a körülöttünk lévő felnőttek és gyerekek közül hányan ismerik fel a leggyakoribb fáinkat, gyom- és gyógynövényeinket, vadon élő állatainkat. Szinte egyáltalán nem tudják mi ehető és mi nem a vadon élő növények közül, mit mire lehet felhasználni.
Sajnos megszakadt az előző generációk – ilyen jellegű – évezredek óta belénk vésődött tudásanyagának átadása. Pedig ez a tudásanyag bizonyos helyzetekben akár életünket mentheti meg.
Én fontosnak tartom, hogy minél több ember ismerje meg a természetközeli életmód filozófiáját, annak alapvető elemeit. Ennek egyik legfontosabb pillére a pontos növényismeret. Ez az alapja annak, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a növények táplálékként, illetve gyógykészítményként milyen erős hatással lehetnek a szervezetünkre.
Katasztrófa helyzetben az a nyerő, aki rendelkezik a túléléshez szükséges tudással. Életünk, egészségünk megőrzése érdekében megfelelően jó döntéseket kell hozni. A jó döntés meghozatalához, pedig széleskörű ismeretekre van szükségünk. Katasztrófa helyzetben nem számíthatunk az internetre, a problémákat az elsajátított tudásunk alapján tudjuk csak megoldani.

emtévé: És akkor még nem beszéltünk a lekvárokról…

Gyenes Csilla: Fő célkitűzésünk, hogy kiváló minőségű termelői mézet és méhészeti termékeket állítsuk elő. Ebben jó úton járunk, mert 2014-ben az Év Méze vegyes virágméz kategóriában arany díjat nyertünk és az Őrségi Nemzeti Park védjegyével egyedüli méhészetként, 2015. szeptembere óta hat termékünk rendelkezik. Amint említettem már olyan termékcsalád kidolgozásán fáradozunk, amely ötvözi a két természetgyógyászati (fitoterápia, apiterápia) ág jótékony hatását, megfelel e táj tradícióinak és az általunk előállított minőségi alapanyagból készülnek. Termékeink: fajtamézek, fenyőrügyes termékek, mézecet, mézzel készített lekvárok, mézes szörpök és gyümölcsalapú mézes üdítőitalok, teakeverékek, propoliszos, virágporos készítmények, gyógynövényes mézek. Tervezzük mézes gyümölcsecetek, méhviaszos-gyógyfüves krémek és fűszersók elállítását is.
Ezeknek a termékeknek az előállítása igen sok időnket elveszi. Komoly gondunk, hogy mivel manufakturális mennyiségben állítjuk elő a termékeinket elő, sajnos nem tudunk mindent igényt kielégíteni, mert a termékek hamar elfogynak, nem tartanak ki fél évnél tovább.

emtévé: Vannak játszótársaid ehhez a rengeteg munkához?

Gyenes Csilla: Gyula méhésszel ketten végezzük a munka nagy részét. Egyes tanfolyamokban a lányom is besegít. Ő natúr-kozmetikával, masszázzsal foglalkozik. És hát a barátokról is említést kell tennünk. Rendezvényekkor mindig számíthatok rájuk a konyhában, a szervezésben. Igen nagy problémánk az, hogy egy ilyen kicsi vállalkozás nem képes annyi javat előállítani, annyi profitot termelni, hogy folyamatosan tudjunk valakit alkalmazni segítőként. Legfőképpen azért nem, mert a turista szezon roppant rövid.

emtévé: Értik az emberek, hogy miért csinálod?

Gyenes Csilla: Én egy megosztó ember vagyok. Engem vagy követni szoktak, vagy elhatárolódnak tőlem. Ezért hát sok ember megérti, hogy miért költöztem egy picike faluba, miért dolgozom naponta 10-12 órát, ahelyett, hogy élvezném a nyugdíjas éveimet, mások meg szó szerint hülyének tartanak.
Az én életem feszítő alkotások és pillanatnyi megnyugvások körforgásából áll. Születetten kreatív, szinte kényszeresen alkotni vágyó ember vagyok. Olyan, akit azzal vert, vagy úgy is mondhatnánk ajándékozott meg a sors, (az égiek, a gének kombinációja), hogy bárhová röpít az élet, mindig azon jár az eszem, hogy hogyan lehet egyedien megoldani valamit, hogyan lehet megújítani azt, ami eltunyult, leült, hogyan lehet szinte a semmiből valami értékeset létrehozni, ami a közösséget is szolgálja, nemcsak a kitalálóját.
Egyszerűen imádom azt az édes, örvénylő, mindent beburkoló alkotó érzést, amit a szaknyelv flow-nak nevez. Ez az alkotó ember mákonya, nem lehet betelni vele. Hát ez a magyarázata az alkotó életemnek.
Úgy szeretnék élni, hogy ha visszanézek az életemre, ne kelljen sajnálkoznom, hogy bizonyos dolgokat soha nem mertem meglépni, pedig szerettem volna. Okosan, stílusosan, szépen szeretnék élni, a mában, a mostban!
Én azt vallom, hogy az életünk minden pillanatában tudatosítanunk kell, hogy amit látunk, érzünk, hallunk az a valóság. Vegyük észre és élvezzük az élet nyújtotta valós gyönyöröket! Ne tegyük tönkre az életünket lehetetlen vágyakkal!
A másik ami állandóan feszít, hogy szeretnék nyomot hagyni magam után Hankiss János orvos, iró tökéletesen megfogalmazta ezt a vágyam…

Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után,
úgy hagyj te is, hogy rád találjanak, ha keresnek.
Hogy rád találhasson, aki keres.
Hogy ne felejtsék el a vonulásodat.
Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket!
Gondolatokat, amelyek rád mutatnak.
Emlékeket, bármilyet, csak markánsak legyenek,
akkor jól éltél.
Akkor éltél helyesen.
Úgy élj, olyan megfontoltan,
okosan és szépen,
hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja
a jóleső emlékek felizzó melege.
Úgy élj!

Forrás: madartelevizio.hu