Családi vállalkozásban, négy fóliasátor alatt cseperednek az egészséges, vegyszermentes növények a SzandaSzögi Ökokertészetben. A terményekből nagyvárosi családoknak is szállítanak, Vácra és Budapestre.

Keresztesiné Drevenka­ Orsolya, az ökokertészet vezetője elmondta: férjével, Zoltánnal első gyermekük születése után válaszút elé kerültek, hogy vidék vagy város legyen a jövőjük.

– Végül maradtunk a nógrádi tájon – mondta a fiatal hölgy. – A szüleimmel egyetértésben először egy málnaültetvény telepítésébe fogtunk, ám hamar rájöttünk, ez több okból sem válhat be, így tértünk át a minőségi zöldségek termesztésére. Pályáztunk a fiatal gazda támogatásra, ez jelentette az alaptőkét a fóliasátrak felállítására, összesen 1300 négyzetméteren. Törekedtünk arra, hogy az egészséges életmód jegyében minél inkább teljesen „tiszta”, vegyszermentes biotermékek ­kerüljenek ki tőlünk.

Rovar is segít

Látogatásunk alkalmával, a kertészet hátsó fertályán néhány kaptárban méhek döngicsélésére figyeltünk fel. Az ökokertész kifejtette, haladniuk kell a korral, keresni a kínálat bővítésének lehetőségeit. A nógrádi vidék mindig is híres volt méhészeteiről, méztermeléséről, a környékbeli­ földek kiterjedt repceültet­vényei, illetve az akácosok kiváló tápanyagot szolgáltatnak a méheknek, amelyekkel kiemelt minőségű méz állítható­ elő, amit kedvelnek a piacokon. Remélik, a nagyvárosi vásárlóközönség körében ez is népszerű lesz, így szélesedhet a szolgáltatási kör.

A közösségi gazdálkodás részeként előzetesen kialakított vásárlói kör számára szállítják az árut. A partnerekkel szerződést kötöttek: az adott év során megtermelik a különböző zöldségeket a számukra.

– A kialakult nagy fokú bizalomra támaszkodva, a természet ritmusát követve, ­tavasszal és nyáron mi döntjük el, hogy mi kerül a vásárlói­ családok dobozaiba, és pontosan betartjuk a határidőket – hangsúlyozza Keresztesiné Drevenka Orsolya. – Kifejezetten a nagyvárosokat ­céloztuk meg, első körben Vácra, illetve Budapest XV. kerületébe visszük a terményt, illetve Hollókőre és Tihanyba, egy-egy étterembe. Tavaly indítottuk ezt az akciót, a legnagyobb közösségi oldalon létrehoztunk egy zárt csoportot, ezen a módon zajlik köztünk a kapcsolattartás. Először 22 családnak szállítottunk, ma már ez 52 helyre bővült. Szeretnénk a jövőben Balassagyarmaton is egy vevőkört kialakítani. Jelenleg húszféle faj mintegy ötven­fajta egyede növekedik a ­fólia alatt, és számos egyedi fajtával is rendelkezünk, mint amilyen például a pak choi, egy ázsiai eredetű káposztaféleség.

A SzandaSzögi Ökokertészetben kiemelt fontosságot szentelnek a fokozott minőségbiztosításnak. Több, jelentősebb rutinnal rendelkező környékbeli gazda is segíti a munkájukat, tevékenységüket pedig rendszeresen ellenőrzi a szakhatóság.

Bíró Anikó Éva

MNVH Nógrád megyei területi felelős

Forrás: MNVH.eu