Könnyek, tanya, elhivatottság: élet másként

2016. augusztus 12. 14:13

Falusi vendéglátást álmodtak, közben felkarolták az értelmi sérült gyerekeket.

Hála Istennek, ebben a mai, kusza és érdekes világban akadnak a férfiembert is könnyekre késztető történetek. Olyanok, melyekről sokaknak tudnia kell.

Ülök a Strázsa tanyán, az Alföld szívében. Ott, ahol hajdanában  minden évben meglátogatta a Duna a tájat, áttörve a széles Solti-síkságon, beköszönve a Kiskunság e csodás vidékére. Ott, ahol Betti és Csaba megálmodták a városi zajtól mentes életet, állataikat, vendégházukat és mindazt, amit ma kevés vendégváró mondhat el magáról: értelmi sérült fiatalok segítését, a velük való szeretetteljes foglalkozást.

Fotó: Sokszínű Vidék


Lélekből fakadó hitvallás

Ők Németék: háromgyermekes család, akiket néhány évvel ezelőtt magával ragadott a Kiskunság szépsége, valamint az  itt élők  természetessége és nyitottsága.  A városnak hátat fordítva, a szántóföldekkel és rétekkel övezett erdő közepén nagy fába vágták a fejszéjüket: falusi vendéglátást álmodtak, miközben lelkük súgására egy önálló életre nevelő hitvallást is megfogalmaztak. Az értelmi sérült gyerekek felkarolását.

Mindezt Betti mondja, s talán látja is csodálkozó tekintetemet.

Mert mit is vár a vendég, mint az egyébként minden igényt kielégítő vendégházról, a lélekemelő környezetről szóló kiselőadást, miközben látja a kis tóba becsámpázó kacsákat, a házat őrző pulit, vagy éppen a lovakat etető állandó segítőt, a gondnokság alatt álló fiatalembert, a mindig mosolygó Adriánt.

Ülök a Strázsa tanyán, és figyelek. Nagyon. Hallgatom a ház asszonyát és férjét, Csabát. Az értelmi sérült gyerekek felkarolásáról. Hol is vagyok én? – fogalmazom meg magamban. Tanyasi vendégházban vagy egy nemes emberi kezdeményezés helyszínén?

Hamarosan meggyőződöm: nem mindennapi világba csöppentem.

Betti és Csaba évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a hely szellemének igézetében olyan programot valósít meg Strázsa tanyán, mely értékeit tekintve is emberi és egyedi. Ugyan támogatást erre a „projektre” még nem találtak ki hazánkban, a házaspár belevágott az „ismeretlenbe”. Ha már egy ENSZ-egyezmény cikkelye is kimondja, hogy az általuk megálmodott célok szerint egy közösségi programsorozat keretében a legfontosabb a résztvevők felkészítése az önálló életre és a társadalmi beilleszkedésre, a hétköznapok során felmerülő helyzetek és konfliktusok kezelésére, képességeiknek és lehetőségeiknek megfelelően – hát elkezdték.

Fotó: Sokszínű Vidék


Szárnypróba táborok

Csaba megkínál egy kupica pálinkával, miközben egy tavalyi Szárnypróba tábor (MWSZT) videóját indítja el. Abban a programban ötletgazdaként, lebonyolítási helyszínként és segítőként is részt vettek. Elkezdjük nézni, s közben a férfiember, azaz jómagam meghatódik. Könnycsepp az arcokon, és így van ez rendjén. Ilyen is létezik? Íme:

A kupica még mindig az asztalon, mert a látottak elfelednek mindent. A stampót és a közben tálalt házi csemegét is. Létezik hát ilyen, egy falusi vendéglátónál, az Alföld gyönyörűségében.

Sok helyen kilincseltek, de magukra maradtak

Közben és a filmnézés után megismerem a program „technikáját”: mi is lehetne más, minthogy az itt eltöltött napok során Németék előtérbe helyezik az élményszerű megismerést és a konkrét tapasztalatok segítségével megszerezhető tudást, a munkában való részvétellel: így a bevásárlás, a házimunkák, az állatok gondozása és a kerti munkák is a feladatok között szerepelnek.

Fotó: Sokszínű Vidék

Az már egy más kérdés, hogy önerőből lehetetlen megvalósítani a táborozást: a szülők anyagi áldozatvállalása jelent támaszt, miközben Németék mecénások, támogatók, pályázatok után kutatnak. Mert mégiscsak olyan nemes “projekt” az övék, amely akár állami odafigyelést is érdemelne, ám eddig hiába kilincseltek több helyen is – magukra maradtak.

Már nem ülök a Strázsa tanyán, de visszavágyom. Nem csupán a házigazdák okán, hanem a meghitt hangulat miatt is. Amikor ebben a rohanó világban ilyen szépeket hallunk és tapasztalunk, talán természetes, hogy mindenki azok közelségét keresi, akik emberi nagyságukról adnak bizonyságot.

Betti és Csaba tudják, hogy hamarosan találkozunk. A következő „Strázsa-próbán” meglesem a valóságot. Kettőjüket és a gyerekeket. Mert mindannyian megérdemlik.

Forrás: sokszinuvidek.hu