A magyar vidék élni akar! Írások, cikkek, riportok, programok a vidéki Magyarországról

2018. október 10. 9:48

“Mancsóéknál” mindig friss a tojás és a kolbász

A mátranováki Tóth Attila és családja több mint harmincéves állattartó tapasztalattal vezeti gazdaságát, ahol a hagyományra és a minőségre alapozva elsősorban tojástermeléssel és háztáji füstölt termékekkel foglalkoznak. Kitartással és kemény munkával már több éve a megye meghatározó termelői.

2018. október 1. 10:13

Bemutatkozik a Kimlei Kertbarát Kör

A Mosoni-Duna kanyarulatában, Győr-Moson-Sopron megyében a Mosonmagyaróvárt és Győrt összekötő ősi út mellett fekszik a 2300 lelket számláló Kimle. Azon 10 magyar település egyike, melyet folyó szel ketté.

2018. szeptember 3. 12:22

Üres telekkel indultak, mára virágzó kerti oázist varázsoltak

Rita és párja 7 éve költöztek álmaik otthonába és azóta valósággal megfertőzte a fiatalasszonyt a kert.

2018. augusztus 2. 14:46

Sajógalgóc község kézműves egyedi mintaprogramja, avagy a ˝Galgóci Faragda”

Sajógalgóc község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, a kazincbarcikai járásban található. Zsáktelepülés jellege elzártságot jelent, de ugyanakkor ennek is köszönheti azt a falusias varázsát, nyugalmát, szépségét, amit sikerült megőriznie mind a mai napig, ebben a rohanó, változó világban. Elhelyezkedéséből és adottságaiból adódóan nagyon korlátozottak a településen élők lehetőségei. Mivel az önkormányzat nem rendelkezik mezőgazdasági művelésre alkalmas területtel, így a településen egy nagy múlttal rendelkező hagyományos mesterség újragondolását látják kiugrási lehetőségnek.

2018. július 23. 14:12

Út a közfoglalkoztatásból a szociális gazdaságba Bácsalmáson

MÚLT és JÖVŐ, HAGYOMÁNY és INNOVÁCIÓ…

…. és a NAGYMAMA SZERETŐ GONDOSKODÁSA

Mindig ezek a gondolatok és érzések kavarognak a fejemben, amikor a BÁCSALMÁSI FINOMSÁGOK-ra gondolok.

2018. július 5. 14:51

SzandaSzögi Ökokertészet – Egészséges, friss, szezonális bioélelmiszerek Szandáról, Nógrád megyéből

Családi vállalkozásban, négy fóliasátor alatt cseperednek az egészséges, vegyszermentes növények a SzandaSzögi Ökokertészetben. A terményekből nagyvárosi családoknak is szállítanak, Vácra és Budapestre.

2018. június 28. 9:26

A Pusztaszabolcsi Tej története

A Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. Pusztaszabolcson, a Mezőföld szívében fekvő kizárólagosan magyar tulajdonban lévő tejgazdaság. A gazdálkodásuk a teljes termék-utat lefedi. Ennek megfelelően maguk állítják elő a takarmányokat, a saját holstein-fríz állományukon keresztül termelik meg a tejet, melynek körülbelül az 50%-át maguk dolgozzák fel. A feldolgozott termékeket pedig saját márkás üzleteikben illetve viszonteladókon keresztül értékesítik. Körülbelül tíz éve úgy döntöttek, hogy nem a szántóföldi növénytermelésből szeretnének megélni, hanem egy magasabb hozzáadott értékkel rendelkező árut akarnak értékesíteni. Ennek megfelelően a meglévő tehenészeti telepüket kezdték korszerűsíteni és a szántóföldi növénytermesztést a szarvasmarhák takarmányigényei alapján módosították.

2018. június 28. 9:00

Közösségi kemence épült Sokorópátkán

Május 30. és június 3. között egy újabb közösségi helyszínnel gazdagodott Sokorópátka: kemence épült a kultúrház udvarán. Régi álma vált valóra a helyi civil szervezeteknek, önkormányzatnak, akik tevékenyen részt vettek a helyszín előkészítésében, a megvalósításban és az első, kemencében sült kenyér és csirkecomb elfogyasztásában is.

2018. április 20. 14:27

Amikor a csapból is szörp folyik

Idén második alkalommal rendezték meg a Nemzeti Szörp és Lekvárversenyt a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten. A kezdeményezés ötletgazdája Molnárné Kárász Rita mezőgazdasági termelő, kistermelő, aki maga is a saját megtermelt gyümölcseiből, fűszer- és gyógynövényeiből készít zamatos élelmiszereket. A megmérettetésnek idén a Lantos Borászat adott otthont. A II. Nemzeti Szörp és Lekvárverseny célja a magyar alapanyagból készült termékek megmérettetése, népszerűsítése. A versenyre benevezett szörpök és lekvárok felkeltsék a vásárlók, felhasználók és fogyasztók figyelmét minőségükkel, piacképes, az előírásoknak megfelelő külsőjükkel.

2018. március 20. 16:08

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon

Megnyílt a helyreállított Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásváradon; a 2017 tavaszán szinte teljesen megsemmisült kiállítóhely keddi megnyitóján Magyarország kincseinek megóvásának, gyarapításának fontosságát hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter.